Nagy szerencsénkre nem minden nap történik ilyen az emberrel, de ha mégis bekövetkezik akkor egy szakembert érdemes a zárnyitás elvégzésére hívni, hogy a következőket elkerüljük: nem jelenik meg időben a kihívott szerelő, mi pedig nem akarunk a lakásunk előtt üldögélni nem az előre egyeztetett ár kerül kiszámlázásra, nálunk a korrektség alap nagy mértékben roncsolja a szerelő az ajtót (mi a lehető legkevesebb roncsolással végezzük el a zárnyitást) Tudjuk és tisztában vagyunk azzal, hogy valószínűleg nem tud bemenni a lakásába vagy sürgős esetben nem tud kijönni onnan, ezért nincs is mit tovább ragozni ezen. Miért döntsön mellettünk? Több mint 10 év szakmai tapasztalattal a hátunk mögött számtalan zárcserén átestünk már minimális ajtó roncsolás mellett, így minden túlzás nélkül mondható el, hogy a legjobb döntést hozza meg, ha minket választ. Hívja kollégáinkat a megadott telefonszámon, és azonnal indulunk! Figyelem: Szombaton és vasárnap is rendelkezésére állunk! Szakembereink várják hívásaikat! Milyen negatív következményekkel kell számoljunk akkor, ha a zárcsere kivitelezését nem egy magasan képzett szakemberre bízzuk? Először is tisztában kell lenni azzal, hogy a garancia feltétele sok esetben az, hogy szakember által történjen a zárcsere, ezen tehát spórolni felesleges. Tudni érdemes még azt is, hogy hiába vásárol prémium márkájú zárat, ha azt nem zárszerelő szakember cseréli. Így a zár könnyen sebezhetővé válik, hiszen ha nem szakszerűen lesz beépítve, az esetleges illetéktelen behatoló könnyen kinyíthatja. Hogy ezt elkerülje hívja szakembereinket. Kollégáink állnak rendelkezésére. Amíg folyik a zárcsere, nyugodtan dőljön hátra vagy végezze feladatát ahogy azt tette volna ütemterv szerint. Mert mi azt csináljuk ami a szenvedélyünk. Módszereinkben takargatni való nincsen. Lelkiismeretes szakemberek révén igényes munka hívei vagyunk, és indulásunk óta számos zárcserén túl vagyunk már. Amennyiben szeretné, hogy zárja a legkisebb roncsolással és a legrövidebb időn belül kinyitásra kerüljön, akkor válaszzon minket. Mi nem másodállásban és nem kényszerből foglalkozunk a munkánkkal. Nekünk ez a hivatásunk. Ezekben az esetekben ne hívjon Nem érdekli a munka minősége, csak minél hamarabb túl akar lenni rajta A lakás biztonsága sem fontos, minél olcsóbb legyen a munkadíj Mi minden esetben olyan munkát végzünk amihez nevünket adjuk, és törekszünk arra, hogy az ajtaja a legjobban ellenálljon az esetleges illetéktelen behatolásnak. Viszont, ha a fentiek NEM igazak Önre, akkor mi vagyunk a legjobb választás. Vigyázat! Sajnos az elmúlt időszakban egyre több lett a kókler a piacon, hígult a zárszerelői szakma. Ők azok akik kellő szakmai tapasztalat és képzettség nélkül végzik munkájukat országos szinten. Így szeretnénk önt megnyugtatni, hogy ha minket választ a javításhoz, akkor biztosan elkerüli ezeket a magát szakembernek hívó egyéneket. Mivel már több mint 10 év szakmai tapasztalat és számtalan zárcsere van mögöttünk, nem érheti csalódás. Az egyik legelterjedtebb betörési módszer a hengerzártörés. Így másodpercek alatt képes a betörő egy átlagos bejárati ajtót feltörni. Ennek megelőzése érdekében a törésvédő pajzs a megoldás. Emellett előszeretettel alkalmazzák még a pajszerelést azaz befeszítést, és kifeszítést. Védekezni többek között a biztonsági ráccsal és/vagy hevederzárral lehet. Szolgáltatásainkat elérhetőek a következő területeken: (Győr, Veszprém, Balatonfüred, Siófok, Dunaújváros, Székesfehérvár, Tata, Tatabánya, 15km-es körzetük és Budapest.)